A heti kritika helyett - Kussoljatok, színháziak!

  • Csáki Judit
  • 2011. szeptember 1.

Publicisztika

Fölösleges eltűnődni azon, milyen lesz a következő színházi évad Magyarországon: majd Vidnyánszky Attila megmondja. A miniszter ugyanis kinevezte az alaposan megmódosított - és jobbára szakma-, művészet- és függetlenségellenessé tett - színházi törvényéhez csatolt mindenható bizottságát, és a névsor arcátlan, gátlástalan, egyértelmű.

Fölösleges eltűnődni azon, milyen lesz a következő színházi évad Magyarországon: majd Vidnyánszky Attila megmondja. A miniszter ugyanis kinevezte az alaposan megmódosított - és jobbára szakma-, művészet- és függetlenségellenessé tett - színházi törvényéhez csatolt mindenható bizottságát, és a névsor arcátlan, gátlástalan, egyértelmű.

Az egyetlen súlyos egyéniség benne Vidnyánszky, aki régóta nem rejti véka alá sem a véleményét, sem azon ambícióját, hogy ő mondja meg, mi hogyan legyen a színházi világban, de főleg azt, hogy ki és mi ne. Mint múltkori cikkünkben már írtuk, területfoglalásnak nevezi az ő kisded játékát; s minthogy most az ő barátai vannak hatalmon, hát semmi nem áll a területfoglalás útjában. A nyomában pedig arrogancia, nagyképűség és pusztítás jár majd hamarosan.

Az előadó-művészeti bizottságok névsora éppen úgy kiveri a biztosítékot több szakmában, mint ahogy kiverte már a pályázatokat elbíráló bizottság dilettáns és tendenciózus átalakítása is; akkor ugyan nem történt semmi, kussolt a szakma rendesen, és nem nehéz megjósolni, hogy kussolni fog most is, legföljebb Vidnyánszky mobiltelefonszáma után fognak érdeklődni egy kicsit többen (kérésre a szerkesztőségben). A színházi bizottság névsora - a fent említett jelzőkön túl - így néz ki: Vidnyánszky mellett hű Sancho Panzája, Fekete Péter, a békéscsabai színház igazgatója és bűvésze, aki persze jól ismeri nemcsak a honi színikritikát (amelynek leváltásán erőteljesen buzgólkodik, nyilván informális főnöke parancsára is), hanem a honi színházi szcénát, az alternatívoktól a Nemzetiig. Ott van még a Székesfehérvárról erősen jobbos politikai kötődése ellenére és dilettáns színigazgatása miatt villámsebesen kiebrudalt Vasvári Csaba (akinek arra azért volt ideje, hogy a színházat kiejtse az 1. kategóriából, vagyis alacsonyabb besorolásúvá tegye, úgyhogy most majd ezeket a besorolásokat is el kell törölni). Ott van Dobay Dezső, akiről szakmaszerte kérdezgetik, kicsoda, pedig tudhatnánk (na, nem a honlapjáról, amely rögvest átvált hölgyeket jó áron kínálgató portálra), hiszen sok éve ül az RS9 nevű, nem egészen méltatlanul a színházi fősodorban számon nem tartott színházban rendezőként, és más színházakban nemigen látni. És ott van Novák János, a Kolibri igazgatója, a magyarországi gyerekszínházi szcéna valóban jeles szakértője, mi több, a gyerekszínházi ügy megszállottja, akinek szintén nemigen van lövése a spektrumán kívül eső színházi helyzetről. Ha némileg földhözragadtan fogalmazok: a Kolibri és az RS9 jövője biztosítva. Cserébe pedig nem kell sokat beledumálni olyasmibe, amihez nemigen értünk, vagy amit felsőbb szempontok alapján óhajtunk eldönteni.

Vidnyánszky persze nem azt fogja megmondani, hogy hol mit - és mit ne - játsszanak, még csak azt sem, hogy hol ki - és ki ne - rendezzen. Hanem azt, ami mindezt szinte automatikusan eldönti: hogy ki mennyi pénzt kap. Megmondja továbbá, melyek lehetnek nemzeti és kiemelt intézmények - hajrá, Szolnok, Veszprém, és persze Debrecen és Békéscsaba -, kivel lehet közszolgáltatási szerződést kötni - hajrá, ugyanezek és társaik -, mely intézmények lehetnek ott a meghívásos pályázatokon, és mik lesznek az elbírálás szempontjai. Ezek ugyanis az előadó-művészeti tanács Réthelyi miniszter által kijelölt feladatai.

Úgy tűnhet, keverem a szezont a fazonnal, pedig csak rosszat sejtek. A jelenleg önkormányzati fennhatóságú színházakat ugyanis éppen úgy egyetlen tollvonással lehet (a mostanság legdemokratikusabb törvényhozási fogással, egyéni képviselői indítvánnyal a most készülő önkormányzati törvényben - hajrá, Rogán, hajrá, Pálffy, de jelentkezhetnek mások is önként, izibe) közvetlenül állami hatáskörbe rendelni, mint az iskolákat vagy a múzeumokat. És akkor tényleg országos lehet a diktatúra és a központosított kulturális irányítás metodikáját ily zsigerien magába építő Vidnyánszky hatalma - felülről fogja végre betámadni a Nemzetit. Esetleg összevonja az összes színházat, és úgy igazgat - szerintem ez igen praktikus ötlet, bár kósza.

És akkor ezek az urak - tényleg, egy nőt sem lehetett találni? Darvasi Ilona mit csinál szabad idejében? - azt hiszik, nyilván, hogy fontos emberek lettek. Pedig épp annak jeléül kerültek oda, ahová, hogy teljességgel lényegtelenek, Vidnyánszkyval együtt. Annak jeléül, hogy a kormányzatot nem érdekli a kultúra és benne a színház - már talán magát Réthelyit sem, bár ha őt igen, akkor meg ő nem érdekli a kormányzatot -, ezért ilyen egyenes, arcátlan és gátlástalan az egész: nincs miért adni a látszatra, a kultúra passzé, hajrá, foci!

Erről persze a színház is tehet. Nem azért, mert a bunkók gyülekezetének, az agymosottak képviselőinek nem bír tetszeni, hanem mert - befogja a pofáját. Olyik színházvezető azért, mert így építgeti - egyéb vezetői megbízások begyűjtésével és a hatalom körüli sündörgésével kombinálva - a saját pozícióját, mások azért, mert azt hiszik, hogy ha csöndben maradnak, nem veszik észre őket.

Korábban, a József Attila Színház botrányait környező nagy kőszínházi és egyéb szakmai csöndben már jeleztem, hogy ez a nagy szakmai kussolás önpusztító. Ha a József Attila Színház jelenlegi helyzetét nézem, nem tölt el nagy örömmel, hogy igazam van: a Fővárosi Önkormányzat - melynek feje egyre jobban hasonlít az ország fejére: vonja magához a döntéseket olyan ügyekben, amelyekhez nem konyít, hangsúlyozza túlhatalmát és nyomja magát előre - igazgatói döntése indokának hazugsága máris lelepleződött. Nemcsák Károly ugyanis azzal az indokkal került az igazgatói székbe, hogy gazdaságilag kedvezőbb feltételeket ígért - ehhez képest a végkielégítésekre most rögvest odanyomták neki a fővárosi színházi alap teljes összegét, majdnem négyszázmilliót. Persze nekik nem fontos, hogy a fővárosi színházakkal és színházakban mi történik és mi nem, csak az a fontos, hogy a focibarát megkapja, ami kell neki. És Nemcsák sem lacafacázik: arcátlanul és gátlástalanul nyomja majd át az állami pénzeket a Turay Ida nevű magánvállalkozásba, meg a soproni haknibrigádba. Meg is mondta, felvetett fejjel. Nem okos fiú. ' sem.

A szakma sem okos. Kussol és kussolni fog. Meghúzza magát - ezeknek. Hát, kussoljatok, barátaim! De ha majd tennétek végre valamit, szóljatok - megyek.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.